Eggyel nő a …
1960. július 17-én este a Quinncsalád a londoni rezidenciáján tartózkodott. A ház Paymour tér huszonhetes házszám alatt állt. Több emelet magas sorházak egyik háztömbje nyújtott otthont a családnak. A ház kőből épült, több méter magasan nyúlt az ég felé, míg a ház előtt egy kisebb kert foglalt helyet, melyet kovácsoltvas kerítés ölelt körül. Az épület már évtizedek óta itt állt, a család tulajdonában. A kertben gyönyörű virágok nyíltak, amelyeket nagyon sok sétáló megcsodált. Egy hozzáértő számára feltűnne, hogy ezek igazából értékes gyógynövények voltak.
A kovácsoltvas kaputól egy széles kavicsos út vezetett el egészen a rózsafából készült bejárati ajtóig, mely egy ezüstből készült kopogtatóval volt ellátva. A kopogtató egy skorpiót ábrázolt. A skorpió feje az ajtón lefelé nézve helyezkedett el, és felfelé ívelő potroh vége óriási dorongban végződött, mely kopogtatóként szolgált. Ha valaki használta a kopogtatót, olyan hangerővel dörömbölt az ajtón, melyet az egész házban hallani lehetett.
Pontosan este tizenegyet ütött a szalonban lévő hatalmas falióra, mikor megszólalt a hangos kopogtató. A Quinncsalád feje sietve nyitotta ki az ajtót.
– Végre valahára megérkezett, már lassan egy órája hivattam! – rivallt rá üdvözlés helyett a férfi. Végignézett a jövevényen, aki sötétkék úti talárt viselt, alatta fehér köpennyel. Kezében nagy, ódivatú, kopottas, fekete bőrtáska volt.
– Önnek is jó estét Mr Quinn! – köszönt kissé megszeppenve a vendég. Ő is végigmérte a házigazdát. A férfi díszes, halványzöld talárt viselt, fekete egyenes haja hátra volt fésülve és a tarkójánál össze volt fogva. Sötétkék szemeiből aggodalmat és dühöt lehetett kiolvasni.
– Nos, előkészítettek mindent, amit kértem?
– Igen Miss Romeno, kérem, kövessen – felelt a varázsló az enyhén kócos, barna hajú és barna szemű, kissé pufók nőnek. Az előcsarnokba lépve hatalmas terem fogadta a vendéget. A teremben ódivatú, de szépen gondozott bútorok és vitrinek fogadták a látogatókat. A sok ereklye, díszes étkészletek, műkincsek, aranyozott kupák és serlegek, mind-mind a család ősi mivoltát és nagyságát bizonygatták.
– Vérpótló, fájdalomcsillapító és erősítő főzeteket rögtön hozatom, a többi a szobában már elő van készítve – mormogta a férfi, miközben vezette a boszorkányt az előcsarnokon át. Innen egyenesen a lépcsők felé vették az irányt, mely a tágas előcsarnok jobb sarkában volt. A lépcsők mellett a falakon végig egy-egy családtag képe lógott a legkülönfélébb méretekben. A boszorka tekintete közbe megakadt egy-egy nagyobb festmény láttán, melyet a házigazda észrevett.
- Minél nagyobb egy festmény, annál dicsőbb életet élt az adott családtag – magyarázza a varázsló a lépcsőn fölfelé menet.
– Ki a fenét érdekel ez, mikor ennél sürgetőbb feladatom van. Tipikus aranyvérű család! - mérgelődött magába a nő, de csak egy bólintással jelezte a férjnek, hogy tudomásul vette a hallottakat.
Közben felértek az emeletre, ahol jobbra fordulva rögtön bementek a legelső ajtón. A szoba tágas volt, az ajtóval szemben hatalmas ablakok voltak, bár most gyertyák és fáklyák fénye világította be a szoba egészét. Jobb oldalt végig szekrény húzódott, baloldalon a fal mentén hatalmas baldachinos ágy volt fehér ágyfüggönyökkel. Az ágy egyik oldalán körasztal, a másikon éjjeliszekrény és egy nagy, kényelmesnek tűnő fotel helyezkedett el. A szoba barátságos és hívogató volt egyszerre. A hófehér takarókkal fedettágyon egy asszony feküdt, láthatóan nagy fájdalmakkal küszködött. Erről leginkább az eltorzult arca, és a homlokáról, nyakáról lefolyó izzadtságcseppek tanúskodtak. A nemrég érkezett boszorkány a szobába belépve követte Mr. Quinnt.
– Jó estét Mrs. Quinn! Hogy érzi magát? – tette fel a kérdést a boszorkány az ágyban fekvő nőnek, akinek arca igencsak sápadt volt, világosbarna szemei aggodalmat és félelmet tükröztek. Szép, fényes vállig érő szőke haja most csapzottan feküdt a párnán.
– A helyzethez képest prímán – felelte halkan a varázsló felesége. – Biztos, hogy elég képzett Ön ehhez? Elég fiatalnak tűnik még! – tette fel a nem sértésnek szánt kérdést a nő.
– Nyugodjon meg Mrs Quinn, nagyon sok szülést sikeresen levezettem már, a legtöbbje a Szent Mungó Ispotály és Nyavalyaűzőn kívül történt, a család otthonában. A legjobb egészségügyi egyetemen szereztem meg a diplomámat, ennél jobb kezekben nem lehetne – próbálta megnyugtatni az asszonyt a boszorkány.
– Mikor folyt el a magzatvíz és milyen gyakoriak a fájásai? – tette fel az újabb kérdését a gyógyító.
– Másfél órája és a fájások most már nyolc percenként jönnek – felelte Laly, a házimanó, idegesen tördelve az ujjait, akit az asszony állapotának figyelésével bíztak meg. Közben a boszorka odalépett az ágyhoz és leült a szélére. Az asszony homlokára tette a kezét, és elsuttogott pár állapotfelmérő bűbájt. Felkelt az ágyról és pálcájával az asszony hasa felé intve a kisbaba állapotát is ellenőrizte pár bűbáj segítségével. Miután mindent megfelelőnek ítélt, a férfi felé fordult.
– Kérem Mr Quinnfáradjon ki, és hagyjon minket magunkra, amint vége a szülésnek kiküldöm Lalyt. Eddig minden a legnagyobb rendben, ne aggódjon.
A férj mormogott valamit nem létező bajsza alatt, majd felesége homlokára lehelt egy könnyed csókot és végigsimított felesége gömbölyű pocakján. Végül szó nélkül távozott a szobából. Ezután a gyógyító a manóhoz fordult.
– Laly, megnéznéd a főzeteket, hogy elkészültek-e már? – kérdezte a gyógyító az ideges házimanó felé fordulva.
– Megnézem, kisasszony. – Azzal egy hangos pukkanással. Tíz perc elteltével jött csak vissza, majd az ágy mellett lévő asztalra lepakolta a különböző főzeteket. A boszorka kiválasztott két fájdalomcsillapító főzetet és megitatta a kismamával. Idővel a fájások egyre gyakoribbá váltak és megindult a szülés…
Több mint négy órás vajúdás után megszületett Mr. és Mrs. Quinnkislánya, Carmen Mizar Quinn. A boszorkány a kis jövevényt miután letisztogatta, becsavarta egy hófehér pólyába és egészségesnek nyilvánította. Átrakta édesanyja karjaiba, aki nagyon elfáradt és legyengült a szülés közben. Egy pár percig még gyönyörködött az anya-lánya látványába, majd megvizsgálta az újdonsült anyukát is pár bűbáj segítségével, végül megitatott vele egy erősítőfőzetet.
– Laly, szólj Mr. Quinn-nek, bejöhet, egészséges kislánya született – mondta a gyógyító rá se nézve a manóra. Egy hangos pukkanás után eltűnt, majd hosszú csöndes percek elteltével kivágódott a szoba ajtaja. Nagy rohamléptekkel sietett a férj a feleségéhez és újszülött lányához. A varázsló torkán egy hang sem tudott kijönni a meghatottságtól és a boldogságtól. A boszorkány megérezte jelenlétének feleslegességét.
– Most magukra hagyom Önöket, de fél óra múlva visszajövök, a feleségének pihenésre van szüksége – mondta halkan a gyógyító a varázslónak. A férfi egy fejbiccentéssel jelzett, hogy értette. A nő kiment a szobából egyenesen le a lépcsőn az előcsarnokba, ugyanis felfele jövet látott egy kényelmes kanapét. Elhatározta, hogy azon várakozik és pihen egy kicsit. Szólt a házimanónak, kapott tőle egy kis vajsört, ennyi izgalom után jól jön egy kis finomság. Tíz perce ült némán, csöndben a kanapén, mikor megszólalt a kopogtató. Várt, gondolta hátha kinyitja az egyik házi manó, de nem történt semmi.
Valami arra ösztönözte, hogy menjen ki és nézze meg, mert fontos dologról lehet szó, ha ilyen késői időpontban és ekkora zivatarban kopogtatnak. Lehet, hogy valaki segítségre szorul. Ezen gondolatokkal a fejében szépen lassan odasétált a bejárati ajtóhoz…
* * * * *
Hosszú percek elteltével komótosan kinyílt az épület bejárati ajtaja, s valaki megjelent az ajtóban. Körbenézett, de nem látott senkit sem a környéken. Várt pár másodpercet, ismét körbenézett, majd sarkon fordult és befele indult volna, amikor egy hangos nyöszörgésre lett hirtelen figyelmes. Lenézett, s a döbbenettől lesett az álla, s szemének pupillái a kétszeresükre tágultak. Ott a zuhogó esőben, mennydörgésektől hangos éjjeli órában az otthagyott csomagban egy újszülött csecsemő szívszaggató ordítását lehetett hallani.
* * * * *
A gyógyító karjaiba vette a gyermeket és a levelet a zsebébe gyömöszölte. A ruha, amibe a csecsemőt találta már teljesen átázott. Belökte nagy robajjal maga mögött az ajtót, majd az előcsarnokba száguldott. Ott gyorsan a házimanó után kiabált.
- Laly … Laly… LALY! GYERE MÁR!
- Mivel szolgálhatok, kisasszony? - egy hangos pukkanás kíséretében megjelent a teljesen kifáradt házimanó.
- Mutass gyorsan egy szobát, ahol meleg van, ezen kívül hozzál meleg tejet cumisüvegben és száraz takarókat. MOST!
A házimanó értetlenségét látva megmutatta neki a talált, ázott ruhákba csavart kisbabát, akit a karjaiban ringatott. Laly egyik lenti vendégszobába vezette a boszorkányt. Ez a szoba is elég tágas volt, a bútorokat különféle arany mintákkal díszíttették, a falakat sötétkék színre festették és az ablak mellett baldachinos ágy húzódott. A manó egy csettintésére fellobbantnak a lángok a széles kandallóban, gyorsan eltűnt és pár perc múlva visszatért a kért eszközökkel.
- Laly, kérlek, szólj Mr Quinn-nek, hogy azonnal jöjjön ide. – adott egy újabb feladatot a fáradt manónak a gyógyító. A házimanó gyors pukkanás kíséretével ismét eltűnt. Addig a boszorkány az ágyra fektette a babát, levetkőztette, az ázott ruhadarabokat a padlóra dobta, hogy megvizsgálhassa a piciny testet. Először is a homlokára tette a kézét, szerencsére nem volt láza, utána a szívverését is meghallgatta, ami kicsit gyorsabb vert a megszokottnál.
Elmormolt egy pár diagnosztizáló bűbájt, ami egy enyhe meghűlésen kívül mást nem jelzett. Gyorsan betakarta a tiszta, száraz takaróba és ringatta tovább a kisbabát. A kisbaba már nem sírt, nem is aludt ez alatt, hanem újdonsült gondozójára meresztette nagy, kék szemeit. A boszorkány elővett táskájából egy üveg sárga színű fiolát majd átöntötte a cumisüvegbe. Megkínálta vele a kicsit, aki nagyokat nyelve cumizott az üvegcséből.
– Ki ez az aranyos és szép kislány? Kíváncsi vagyok, miért pont a Quinn család kapujába hagyták – mondta ki gondolatait hangosan a gyógyító.
A boszorka merengését az ajtó nyitódásának zaja zavara meg. Mr Quinndühös szemekkel és nagy léptekkel igyekezett a boszorka felé. A nő háttal állt a férfinak, így az még nem láthatta, mit tartogat számára a jövő.
– Mi olyan sürgős, ami miatt az újszülött lányomat és a feleségemet ott kellett hagynom? – tette fel a költői kérdést a férfi dühtől visszafojtott hangon. A boszorkány ránézett a férfira, hosszú percekig csak farkasszemet néznek egymással, majd a boszorkány a kezében a talált gyermekkel szép lassan megfordult. A mágusnak a hirtelen döbbenettől elszállt minden dühe. Szólásra nyílt ajkai közül egy hang sem jött ki. Ott állt némán hosszú percekig, és csak tátogni tudott. A boszorka jót kuncogott magában a férfi reakcióján, majd némát odanyújtja neki a talált borítékot, s tovább ringatta a csöppséget. A férfi egy hang nélkül átvette a levelet, és megnézte rajt a címzést: Leopold Quinn.
„Tisztelt Leopold!
Kérem engedje meg, hogy eme kivételes alkalommal keresztnevén szólítsam kettőnk között feszülő ellenétek dacára. Először is szeretném, ha tudomás szerezne pár eseményről, mielőtt a levelem tárgyára térnék.
Nincs róla tudomásom, hogy férjem, Lenox tájékoztatta-e Önt, hogy tavaly nyár végén szűk „családi”(inkább nevezném barátinak) körben egybekeltünk. Igen, jól olvassa, szeme nem káprázik, bátyja elvett feleségül minden tilalma ellenére. Habár a mai napig nem értem miért is ellenezte oly nagyon az egybekelésünket. Remélem, mindezek ellenére teljesíti kérésemet. Két hónappal ezelőtt mindkettőnket szörnyű tragédia ért Lenox eltűnésével, majd halálával. Ekkor azt hittem, hogy ennél rosszabb már nem jöhet, de az élet biztosított tévedésemről. Sajnos utána még szörnyűbb dolgok történtek. Fekete mágusok kezdtek el üldözni. Okára a mai napig nem jöttem rá. Kérem, higgye el mindent megpróbáltam, hogy elrejtőzzek előlük, de nem ment. Hiába is mentem külföldre, heteken belül a nyomora bukkantak. Több alkalommal is átkok szórására került, de valamiért mindig figyeltek, hogy épségben maradjak. Ezért arra tudok csak következtetni, hogy a lányom kell nekik, de ezt nem engedem meg!
Elérkeztem oda, hogy rátérjek, miért is kerestem meg. Szeretném, ha a lányomat, Krishanát befogadná. Nem ilyen életet érdemel, ennél nyugodtabbat és biztonságosabbat. Kérem, vegyék magukhoz Lenox lányát, az unokahúgát és neveljék fel sajátjukként. Én, sajnos ezt nem tehetem meg, bárcsak megtehetném. A borítékban talál egy nyilatkozatot, melyben lemondok minden engem megillető jogomról a lányommal, Krishanával kapcsolatban az Ön javára, de csakis Ön lehet a gyámja senki más. Csak így fog él az a varázs, amely megvédi őt az üldözőimtől. Biztos vagyok benne,hogy nem találnak rá, ha ezt az egy nagyon fontos kikötést teljesíti. Kérem, tegye meg ezt a bátyáért, az Ő lányáért!
A borítékban talál még egy ezüst nyakláncot medállal. A lányom tizedhatodik születésnapjára adja oda. Segít megóvni őt felnőtt korában is, illetve ez az öröksége, amit ráhagyok. Üzenem neki, hogy édesapja és édesanyja a világon mindennél jobban szereti.
Zárom soraimat, remélve, hogy kérésem teljesíti.
Köszönettel és mélységes hálával tartozom, ha a lányomat magához veszi:
Almerana Quinn”
A férfi a levél elolvasása után riadtan nézett a csecsemőre. Hosszas gondolkodás után halkan, hideg hangon megszólalt.
– Hogy van?
– Kissé lehűlt, de kutya baja ezen kívül. Életerős kis fruska. Kapott erősítőfőzettel kevert tejet. Egy jó nagyon szundításra van szüksége, másra nem - jött a válasz.
– Látta valaki, hogy behozza?
– Nem, az orromig sem láttam annyira esett az eső – válaszolt döbbenten a boszorka, tovább ringatva a csöppséget.
– Helyes. Mennyi idős? – tette fel az újabb kérdést.
– Még fél napos sincs, alig tizenkét órája születhetett csak. Mért kérdi?
– Ha valaki kérdezi, itt ma este ikrek születtek – mondta kemény, jeges hangon a varázsló.
– Nem – akadékoskodott a gyógyító. – Minden vizsgálat azt mutatta, hogy csak egy gyerek fog születni. A jó hírnevem rámehet erre. Milyen gyógyító az, aki nem vesz észre egy ikerterhességet, csak a szüléskor? Én ezt nem vállalom! – válaszolt dühösen a boszorkány.
A férfi erre nem válaszolt, egy hosszú, idegtépő percig nézte a boszorkány barna szemeit, majd végül gyorsan pálcát rántott és egy Exmemoriam varázslatot küldött felé. A boszorkány nem tudott védekezni, karjaiban a csecsemőt ringatta, így az átok telibe találta. A férfi lassan odament hozzá átvette a gyermeket, majd a nő bamba képét szemlélte.
– Ma este a feleségem két lánynak adott életet, méghozzá kétpetéjű ikrek születtek. Csak a szülés alatt vette észre az ikerterhességet. Mindkét kislány jól van és a feleségem állapota is remek. – Ezután intett egyet a pálcájával.
A boszorkány gratulált a férfinak a kislányaihoz, sűrű bocsánatkérések közepette megkapta a jussát, s végül távozott a házból. A varázsló kajaiban a kisbabával felsietett az emeletre a feleségéhez és a lányához. Mikor belépett látta, hogy a nő éppen szoptatja a csöppséget. Halkan megköszörülte a torkát, hogy felhívja magukra a felesége figyelmét. Mrs Quinnfelnézett lányáról a férjére s mikor meglátta a karjaiban a kisbabát szíve nagyot dobbant.
Szemei kitágultak, s ajkairól lefagyott a mosoly. A férfi némán, szó nélkül odament az ágyhoz és leült az ágy mellett lévő fotelba. Átnyújtotta feleségének a levelet, majd biccentett neki, hogy olvassa el. Hosszú-hosszú perceken át olvasta a levelet, újra meg újra el kellett olvasnia nem hitt a szemének. Végül szeme sarkából egy könnycsepp indult útnak. Ránézett férjére, ki némán, tűnődve nézte őt.
– Biztos, hogy a bátyádé? – kérdezte kissé rekedt hangon.
A férfi ránézett a kezében tartott kislányra, majd ő is szép kék szemeivel ránézett a férfira, majd végül rámosolygott. A férfi szíve nagyot dobbant, mert felismerte benne öccse jellegzetes mosolyát. A férfi végül egy bólintással jelezte, hogy igen, biztos benne. Hosszú perceken át némán fürkészték egymás szemét, mintha egymás gondolataiban akarnának olvasni.
– Akkor ikreim születtek – felelte megadó hangon a feleség, s egy lemondó sóhaj hagyta el ajkait. – Mindenesetre azért ellenőrizhetnéd varázslattal is, hogy valóban az unokahúgod-e.
A mágus pálcáját a kezében tartott babára fogta és hosszú, latin szavak sokaságát kezdte mormolni. A varázsige végeztével egy vörös színű aura ölelte körbe a kislányt, majd szép lassan átterjed a fény az őt ringató varázslóra is. Miután mindkettőjüket teljesen beborította, a vöröses fény teljesen megszűnt. Elővarázsolt egy pennát és aláírta a nyilatkozatot. A férj felállt a fotelből, felesége mellé ült az ágyra, végül halkan, lágy hangon megszólalt.
– Üdvözlünk a családban Krishana Antares Quinn!
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó